Blog

Önmagad nagyszerűsége

Amikor körbenézel, a világban rá kell jönnöd, hogy a legtöbben erőből működnek, mint gyakorlatiasságból. A gyakorlatiasság azt jelenti, hogy miden körülmények között azt teszed/választod, ami neked működik.

Tudd, hogy nem az ítélkezők számítanak: nem azok, akik mindig azt nézik, hogy hol botlanak meg az erősek, vagy, azt, hogy az önmagukként létezők hol cselekedhettek volna jobban/helyesebben. Az érdem mindig azé, aki ténylegesen a ringben van, aki megteszi az utolsó utáni lépést, aki újra és újra választ, még akkor is, ha ismét elvéti a célt, aki beleáll abba az erőbe, amivel rendelkezik, és a legjobb esetben végül megismeri a kiváló teremtés diadalát, vagy aki a legrosszabb esetben ha el is bukik, de elismeri, hogy legalább a kudarcában is bátran kiállt, hiszen sosem adta fel. (ahogy mondani szoktam: számomra nincs kudarc csak késleltetett siker, hiszen mindig újra és újra választok) Ez a sebezhetőség.

A sebezhetőség nem gyengeséget jelent, hanem pont az ellenkezőjét. Amikor leengedett falakkal, akkor is ringbe szállsz, ha az kockázattal jár. Az, hogy mennyire vagy hajlandó sebezhetőnek lenni, az mindig az életed melletti elköteleződés mércéjétől függ. Ha mindig a tökéletes önmagad megteremtésére vársz, mielőtt belépnél a ringbe, akkor folyamatosan lehetőségeket és kapcsolatokat áldozol fel. Elpocsékolod az idődet és azok az adottságaid, a képességeid amelyekkel, csak te rendelkezel ebben az univerzumban parlagon hevernek. Kétféleképpen tudsz lemaradni a vágyott életedről: ha mindig vársz valamire/valakire, vagy ha mindig sietsz valahova.

Bármi is legyen a tét - új munkahely, üzlet, új kapcsolat, alkotó folyamat - válaszd az elköteleződést az életed mellett, állj bele az erődbe és lépj be végre a ringbe! Merj megmutatkozni és megjelenni úgy, ahogyan az csak neked működik, ahelyett, hogy a ringen kívül ülve ítélkeznél és tanácsokat osztogatnál.

Hajlandó lennél-e önmagadat választani, eredetinek lenni, teljesen függetlenül attól, hogy mások valóságába beleférsz-e vagy sem?

Hajlandó lennél-e befogadni önmagadat, azt, hogy úgy vagy jó, ahogy vagy? (a nem tökéletes is rendben van)

Hajlandó lennél-e beleállni az erődbe, és kitartani a választásaid mellett minden körülmények között? (nem kell belenyugodnod abba, hogy tehetetlen vagy, vagy mások szerint ez lehetetlen)

Hajlandó lennél-e bízni a tudásodba, az éberségedbe, ahelyett, hogy mindent kicentiznél?

Hajlandó lennél-e a kreativitásodat használni, ahelyett, hogy a jól bevált klisék mögé bújnál? (ne hasonlítgasd magad és a választásaidat másokhoz! Egyedi és megismételhetetlen vagy!)

Hajlandó lennél-e többet játszani és mélyebb tartalommal megtölteni a szabadidődet? (ne a túlhajszoltságra törekedj, és arra, hogy az elért eredményeid alapján ítéljenek meg, hogy ki vagy, csak, hogy begyömöszölhessenek a saját dobozukba mások.)

Hajlandó lennél-e elengedni a halogatást, és az ötleteidet formába önteni a tervezgetés helyett?

Hajlandó lennél-e levenni az álarcot és kiengedni a gőzt, a folyamatos önkontroll helyett?

Amennyiben igennel válaszoltál a kérdésekre, akkor válaszd is, és kezdd el most teremteni azt az életet, ami csak neked működik. 

Tedd meg magadért!

Mi különbözteti meg azokat, akik boldogan élnek és megvalósítják önmagukat azoktól, akik nem? Netán holmi különleges tehetség, amely a szerencsésekkel vele születik, a pechesekkel nem?

Az első kör, az önmagukként létezők, a második pedig az önhanyagolásban szenvedők köre.

Ha önhanyagolásban szenvedsz, mindig a bűntudat teszi ki a napjaidat, és a legcsekélyebb érdeklődéssel viseltetsz önmagad iránt. Fogalmad sincs, hogy hogyan élvezhetnéd az életet. Az az érzésed, hogy az élet faképnél hagy.Az égvilágon semmi szükséged arra, hogy magad légy a magad legádázabb ellensége!

1. Mi sem fontosabb, hogy megtanulj a magad fejével gondolkodni, a nézőpontjaid, igényeid, vágyaid és a saját választásaid alapján létezni a jelenben.

Gyerekként megtanították nekünk, hogy hogyan ne gondolkodjunk, hogy amit mondanak, az úgy van, és ne kérdőjelezzük meg. Mindezek után tűnődj el azon, hogy milyen kevés ember lesz hajlandó önmagaként létezni, egyéni nézőponttal előhozakodni, ha kisebbrendűség érzés fogja el, mert a saját meggyőződése nem állja meg a helyét. Az önmagadként létezés azt jelenti, hogy felismered, hogy vannak képességeid, vannak éberségeid, más nézőpontod van, mint mindenki másnak körülötted, és ez rendben van. Amikor végre nem ítéled meg önmagadat a másságodért, hogy a különbözőséged valójában jelentős része a nagyszerűségednek. Kijössz a helytelenségből, amivel annyian élünk együtt annyira régóta, és elkezded felismerni, hogy van abban egy ajándék, hogy a világban vagy. Mi az, amit te szeretnél?

2. Vállald az esetleges elutasítás csekély kockázatát!

Nézz rá arra, hogy hányszor nem választod azt, amit Te szeretnél, mert attól tartasz, hogy a számodra fontos személyek visszautasítását kell elszenvedned. Mi az eredménye, ha a nézőpontod valamiben különbözik a hozzád közel állókétól? Mindig visszautasítanak? Mindig talpadra kötik az útilaput? Mindig kicsapnak az iskolából? Aligha! Ismerd el a tudásod, a képességeidet, a törődő kedvességedet, még akkor is, ha mások dobozába nem férsz bele, hiszen tudd, hogy a jelenléted nagyobb nyereség, mint a fejbólintó Jánosoké.

Elismerem, hogy az elutasítás néha elég kényelmetlen, néha meg is szakad egy-egy kapcsolat, na de ez még mindig jobb, mint azon az áron megőrizni egy kapcsolatot, hogy egyszer s mindenkorra vállalod a fajankó szerepét. Az elutasítás csak akkor fájdalmas, ha magad teszed azzá. Mihelyt ráébredsz, hogy nincs szükséged egy bizonyos személy szeretetére és megbecsülésére, menten nálad az előny. (Nem az a lényeg, hogy szeretnek-e, hanem az, hogy nem baj, ha nem)

3. Bánj magaddal kesztyűs kézzel!

Utálod magadat, mert nem vagy képes felnőni a feladataidhoz, és mert nem tudsz megtenni olyasmit, amihez nincs természet adta tehetséged? Nos, ez is önhanyagolás! Az lesz a következménye, hogy tele leszel kudarcérzéssel, bűntudattal, és elfog a depresszió, mert keserű csalódást okoztál azoknak, akik szerint mindenre képes vagy - csak mert valami egészen másban tehetségesnek bizonyultál. Nem kell mindenben a legjobbnak lenned, csakis abban, ami neked működik! Megvan a saját tered, ne akard mások dobozába begyömöszölni magad, csakis azért, hogy megfelelj! Mi az, amit csak te tudsz? Mi az, ami neked működik, és másnak nem? Mi az, amit ma csakis önmagadért választhatsz, teljesen függetlenül attól, hogy ez másnak belefér-e a valóságába vagy sem?

4. Vedd fel a legszebb cipőd és tanulj már meg a sarkadra állni!

Mennyivel könnyebb volna is az élet, ha egyetlen helyes válasz adódnék minden egyes helyzetre, és az első pillantásra a szemünkbe ötlenék! Az életed a választásaidból áll. Igen, a Te választásaidból! Sok út vezet Rómába. Amíg szemügyre nem vettük valamennyit, nem tudhatjuk, melyik a legrövidebb.

Akárhogyan is: ha addig halogatod az értelmes cselekvést, amíg tökéletesen bizonyos nem vagy, annyi időt fecsérelsz el a tökéletesség kergetésével, hogy mire a helyes útra bukkannál, rendszerint már késő. Szerintem sokkal ésszerűbb akkor cselekedni, amikor az Univerzum odateszi a lehetőségek tömkelegét, és megvan bizonyos esélyünk a sikerre, mint addig halogatni, amíg meg nem bizonyosodunk az az egy felől, amit nyomatunk. Egyébként még akkor sem száz százalékig biztos, hogy az egyedül üdvözítő helyes megoldásra jutunk. Vállald hát a kockázatot!

5. Tedd meg magadért, hogy Te is az első körbe tartozz!

Az önmagadként létezés az ahol elkezded önmagad teljességét befogadni, és mindent, amivé válhatsz, mert elkezded megkapni azt a teret, ahol többé nem kell ítélkezned magadon. Ahol többé nem kell beilleszkedned a dobozba, amelyet ez a valóság teremtett neked, arról, minek kell lenned, minek nem kell lenned, mi lehetsz, és mi nem lehetsz. Amikor elkezdesz hálát érezni magadért, mint lényért, magadért, mint személyért. A legnagyszerűbb ajándéka annak, ha igazán befogadod az önmagadként létezést, hogy látod a személyt, aki visszanéz rád a tükörből, és valóban értékeled őt, hálát érzel iránta, és nincs ítéleted róla. 

Ha igazán szereted önmagad...

Mennyire szereted önmagad? (ezt most így éhgyomorra itt hagyom Neked, hogy a mai napon tűnődj el rajta, és ha nem elég a nap, akkor folytasd holnap és azután is.)

Facilitálosok alkalmával a harmadik kérdésnél rendszeresen feljön a következő mondat: Én nem szeretem magam, mit szeressek magamban? A miért nem szereted magad kérdésre a következő válaszok érkeznek: "Nem vagyok elég jó!" "Nem vagyok jó anya!" "Nem vagyok sikeres!" "Nekem semmi sem jön össze!" "Nem tudok felmutatni semmit!" "Nem tudok teremteni!" Mi az, amiért rosszá tetted magad? Hol próbálod magadat jóvá tenni? Miként definiáltad magadat, ami nem vagy egyébként?

Nos, az első kérdésem a Kihez tartozik ez? Hiszen ha veszed a fáradtságot és magadnak leírod ezeket a nézőpontokat önmagadról, és felteszed az előbbi kérdést, világossá fog válni, hogy egyik sem a tiéd, hanem a környezetedből átvett minták, beszilárdított definíciók, ítéletek alapján működsz. A második kérdésem pedig az, hogy hol vagy Te itt a történetben?

Önmagad szeretete nem azt jelenti, hogy tökéletesnek kell lenned, sem azt, hogy mindig úszol a boldogságban. Nem a teljesítményeden, vagy a sikermérőn alapul. És még azon sem, hogy mások elismernek-e vagy sem. Amikor másoknak bizonyítod az értékességedet, az rendszerint üres törekvéssé változik. Mi van, ha nincs semmi benned rossz?

Önmagad szeretete azt jelenti, hogy Te magad vagy az elsődleges forrása az életednek. Ez a szeretet belülről fakad még akkor is, ha hibázol, és akkor is, ha nem azt az utat választod, ami másoknak kényelmes, vagy esetleg nem érted el a kitűzött célt. Milyen lenne az életed, ha belülről táplálkoznál, és nem a külső mércéből?

Minden belőled indul ki, légy törődően kedves önmagadhoz. Ez nem azt jelenti, hogy önző leszel, és csak magadra gondolsz! Ha folyton azzal küzdesz, hogy értékes legyél és mindenkinek kedvezz, a végén teljesen kiégsz. Tehát, amikor önmagadért választasz akkor még mindig lehetsz nagylelkű, és ott lehetsz másokért, bevonod magadat is a választásaidba és a kapcsolataidba. Amennyiben Te szereted önmagadat, intimitásban vagy önmagaddal, akkor mindenki másnak csakis hozzájárulás vagy az életéhez, ellenkező esetben nem.

Tűnődj el egy pillanatra azon, hogy milyen lenne az életed, ha tényleg szeretnéd azt, csodás lényt, aki vagy. Mi változna, ha elengednéd az ítéleteidet, a kétségeidet, és a félelmeidet?

A valódi változás mindig időbe telik, és a varázslat akkor történik meg, ha leengeded a falaidat, és megnyílsz a saját sebezhetőséged előtt. Az univerzum akkor gondoskodik rólad, ha először te gondoskodsz magadról. Ragadj tollat, és írj le minden nap egy dolgot, amiért szereted magadat. Gondolj bele egy dolog egy nap, 1%, száz nap alatt 100%. Tedd meg önmagadért csak ma, aztán holnap és azután is!

Legnagyszerűbb ajándék amit adhatsz magadnak, ha szereted azt a lényt aki vagy, és ha elismered, hogy milyen nagyszerű vagy. Nem csináltál semmit rosszul, hanem nagyszerűen csináltad. Mi lenne, ha az egész életedet ebből a szeretetből élnéd?

Következtetésből való működés

Használd az eszközöket

Belegondoltál már valamikor is, hogy mennyi következtetést teremtesz szinte minden életterületeden, és még csak fel sem tűnik. Vizsgáld meg az életed azon területeit ahol beragadtál, falakba ütközöl, vajon mennyi hibás következtetésed van ott, amivel megállítod magad. Hajlandó lennél-e most elpusztítani és nem teremtetté tenni minden következtetést, a múltban, a jelenben és a jövőben, és megengedni az energia szabad áramlását?

Bármikor azt mondod, hogy ez van, ezt kell szeretni, akkor ebből a következtetésből működsz és ezt követed az életed minden területén. Ha az a következtetésed, hogy a pénz csak a munkádból érkezhet, ha mindig olyan a kapcsolatod, ami nem teremtő, ha kicsivé teszed magad, mert te csak ennyire vagy képes, és mindezt alá is támasztod a következtetéseiddel, - hiszen ez mindig így van - akkor ezzel megakadályozod, hogy megláss más lehetőségeket. 

Nyakon csípem én is magam, amikor belemennék a következtetésgyártásba, és egész egyszerűen mást választok, nem pedig szerelgetem azt, amiről úgy gondolom, hogy elrontottam. Elismerem, hogy következtetésből táplálom az adott helyzetet, és csak ezt az egyszerű ütős kérdést teszem fel, hogy mi más is lehetséges itt, amit még fontolóra sem vettem?

Amikor egy adott helyzetben egy jól ismert mintát követsz, mert mindig úgy van és úgy szokott lenni, akkor a következtetéseid az elsődlegesek, a kérdésként létezés helyett, amelyek megállítanak az energia szabadon áramlásában, a törődő kedvesség befogadásában, a pénz befogadásában, és az egész Univerzum befogadásában. 

Engedd be az Univerzumot a mindennapjaidba, és engedd meg, hogy hozzájárulás legyen számodra. Minden következtetés, amit arra használsz, hogy megállítsd magad, amivel nem engeded meg magadnak a létezés könnyedségét, és azt, hogy befogadj hajlandó lennél elpusztítani és nem teremtetté tenni most?

Hiányból működés

Használd az eszközöket

Van az úgy, hogy 100 dolgot akarsz, 89 és felet megkapsz, kilencet megteremtesz, felet befejezel, és abba az egybe halsz bele, ami nem lehet a tiéd. Mi kellene ahhoz, hogy az az egy is a tiéd legyen? Egész egyszerűen felhagyni az akarással. Mit imádsz abban, hogy a hiány energiáját működteted?

Akarás=hiány=nincs nekem! 

Ezt az energiát közvetíted az Univerzumnak, így mit fogsz teremteni? Még több hiányt! 

Mindent, amit azért tettél, hogy megtartsd a nézőpontjaidat a hiányról, ami vissza art attól, hogy megkapj bármit, és meglegyen mindened, amit szeretnél, ezt most hajlandó lennél-e elpusztítani és nem teremtetté tenni?

Többnyire az a nézőpont vezérel ilyenkor, hogyha megkapod, amit akarsz, akkor jobban fogod érezni magad. Viszont, ha megengeded magadnak, hogy már is jól érezd magad, annak ellenére, hogy nincs meg amit akarsz, azonnal megnyitod az ajtót, ahhoz, hogy megteremts bármit.

Tehát akarsz valamit, ami most hiányzik az életedből, de jól érzed magad nélküle is. Ez az a tér ahol megengeded, hogy az is rendben, ha megkapod, és az is, ha nem, ettől függetlenül te jól érzed magad bőrödben. Így mivel nincs már jelen a hiány energiája, megkapod.

Hajlandó vagy-e vezető lenni?

Használd az eszközöket

Hajlandó vagy-e vezető lenni? Amíg nem vagy hajlandó vezető lenni addig fogalmad sincs, hogy mit lehet létrehozni, és mit lehet teremteni. Tehát csak válassz, még akkor is, ha az rossznak ítéled vagy ideiglenesen nehéznek, esetleg kényelmetlennek. Mi van, ha nem ítéled meg, hanem választasz újra?

Válaszd, és legyél, annyira sebezhető amennyire csak tudsz és minden egyes alkalommal tedd fel a kérdést: Milyen energia térűr tudatosság választás, varázslat, csoda, rejtély, lehetőség lehetek, hogy az a világvezető legyek, aki valójában vagyok teljes könnyedséggel az örökkévalóságon keresztül?

Nem kell, hogy rossz legyél, csodás dolgokat is csinálhatsz. Azért mert tudod, hogy több lehetséges, nem jelenti azt, hogy szenvedned kell, hogy oda eljussál. Választás! Mit választasz? Teljesen más valóság áll rendelkezésedre, hogyha ezt megengeded magadnak. Ha vezető vagy akkor kérdéseket teszel fel, és ha átöleled azt a tényt, hogy van választásod, így nem mész bele a következtetés energiájába. Mert a következtetés az mindig megsemmisíti a választást. 

A vezető az mindig hajlandó megkérdezni, hogy mi ez, és érzékeli, hogy hol vannak más lehetőségek, hogy lehet még ettől is jobb? Ez megnyitja a teret arra, hogy mi más lehetséges, és hogy lehet ettől is jobb? Mi az, amit most teremthetsz, amit eddig elképzelni sem tudtál? Minden kérdés megnyit téged az energiákra, és ezek az energiák felbukkanhatnak az életedben. 

Mi a helyes ebben, amit nem veszel észre? Mi a helyes benned, amit nem veszel észre? Mi van, hogyha vagányabb vagy és briliánsabb, mint azt bármikor is gondoltad? Mi van, hogyha sokkal többet tudsz teremteni, mint gondoltad, és mi van, hogyha nagyszerűbb vagy, mint valaha gondoltam? Amikor kérdéseket teszel, fel akkor belemész az energiájába a dolgoknak, és megengeded, hogy a lehetőségek felbukkanjanak. 

Mi az az egyetlen dolog...

Használd az eszközöket

Mi az az egyetlen dolog, amit minden másnál jobban szeretnél, és ha megkapnád, az nagyszerűbbé tehetné az életedet minden szempontból? A legtöbb esetben az a nézőpont vezérel, hogy mindenképpen olyan dolgot szeretnél csinálni, ami boldoggá tenne. Örömteli lenne, mert sok buliba lenne részed, örömteli lenne, mert sok mókás emberrel találkoznál, és örömteli lenne, mert sok problémád megoldódna, közben örömteli lenne, mert sok pénz is keresnél vele. Feltételek, feltételek, feltételek! Mennyi energiát fektetsz nap, mint nap a megfelelő feltétel megtalálásában, ahelyett, hogy egész egyszerűen csak választanál?

Eddig azt gyakoroltad, hogy megtaláld az adott körülmény, ami boldoggá tesz, majd utána meg kell találnod az utat is ehhez a körülményhez. Ezért arra kérlek, hogy a jelen pillanatban találj egy olyan helyzetet, ami boldoggá tesz itt és most, fogd ennek az energiáját, érzékeld, ahogyan csak tudod, éld bele magad és a következménye az lesz, hogy azok az energiák, amelyek illeszkednek ehhez a boldogság és örömteliség energiájához, megtalálnak. (Csak megjegyzem a pénz az örömöt követi. Mert ha boldog vagy még mielőtt a pénz megérkezne hozzád, akkor hidd el, megérkezik!)Te magad vagy a teremtésed forrása, az a vonzásfaktor, ami felé áramlik minden lehetőség, ha kéred.

 Hajlandó lennél-e úgy is boldog lenni, hogy még semmi nem változott körülötted vagy még mielőtt a lehetőségek felbukkannának? Mert ha hajlandó vagy még azelőtt boldognak lenni mielőtt még bármi is megjelenne, akkor ez az energia hozzájárul az életed minden területéhez, nem számít, hogy hogyan vagy mivel teremted. Hajlandó lennél-e kérdéseket feltenni, és választani akár mi is sül ki belőle?

Sosem könnyebb a körülményeket irányítani, mert a körülményeknek súlya van. Beveszed mások nézőpontjait, a múltbeli hiedelmeid irányítanak, és nem beszélve arról, hogy a körülményeket az elvárások súlya is terheli. Kezd tiszta lappal, és enged meg, hogy az öröm állapotod terjeszkedhessen. És legyél éber a felbukkanó lehetőségekre, hogy a jobbnál jobb és még annál is jobb ötletek és megoldások áramoljanak hozzád. Mi kellene ahhoz, hogy megengedd magadnak azt a teret, hogy valami mást válassz?

Minden ami jelentőségteli

Használd az eszközöket

Egy éve kezdtem el a megengedés eszköz használatát mindennel és mindenkivel kapcsolatosan. Meg kell hagynom, hogy az Univerzumnak van humorérzéke, - kérted kislány, megkapod, annak minden szépségével - hiszen nem mindig volt kényelmes ennek az eszköznek a használata. Pontosan azért, mert olyan gombokat nyomogat meg ahol arra kíváncsi, hogy lereagálom, ellenállok, egyetértek, vagy azonosulok azzal, ami feljön, vagy csak megengedem, hogy minden csak egy érdekes nézőpont legyen. 

Legtöbb esetben akkor hagyott el a megengedésként létezés könnyedsége amikor, kértem bármit is, és az nem jelent meg azonnal. És itt a csavar, dehogy nem jelent meg, csak nem, úgy ahogyan azt én kitaláltam, elvártam, azaz jelentőséggel ruháztam fel. Amikor valamit jelentőssé teszel, az összes gondolatod arra irányul, elméleteket, nézőpontokat gyártasz, és ezzel megteremted a korlátozásokkal teli szilárd valóságot. 

A görcsös ragaszkodás egy bizonyos kéréshez, azaz a jelentőségteli tétel, hogy bármit vagy bárkit is megkapj, amit/akit szeretnél egy hatalmas mennyiségű nyomató energia. Mit teremtesz vele? Még jobban elkerül. Ha azt mondod, hogy oké leveszem róla a jelentőséget, és félreteszem egy polcra, már jelentőségtelivé tetted. Ha bármit/bárkit is értékesebbnek tartasz magadnál, már jelentőségtelivé tetted. 

Amikor annyira jelentőségteli az adott dolog vagy személy számodra akkor, vagy nem kapod meg vagy elveszíted, vagy esetleg össze is jöhet, de mivel ott vannak mögötte az ítéleteid, nem tudod befogadni. Az a helyzet, hogyha a jelentőség ott van az elmédben, és azt képzeled, hogy ezzel megkapod, amit szeretnél, akkor valójában, nincs jelen a megengedésed azzal kapcsolatosan, hogy igazán teremts, hanem egész egyszerűen csak hozol egy választást, azért, hogy eljuss ahhoz a válaszhoz, amit már előre eldöntöttél. 

Vedd észre, hogy a megengedés energiája mindig a rendelkezésedre áll, és ne szűkítsd be a világodat a jelentőségteli tétellel, csak azért, hogy reagálj vagy ellenállj annak, ami elérhető számodra. 

Mindent, amit jelentőséggel ruházol fel, hogy megteremtsd azt, amire szükséged van, ahelyett, hogy az éberségedből, valamint az Univerzum által felkínált lehetőségekből teremtenél azt hajlandó lennél-e most elengedni, elpusztítani és nem teremtetté tenni?

A nézőpontod teremti a valóságod

Használd az eszközöket

Amikor fix nézőpontjaid vannak, döntéseket hozol egy olyan dologról, ami a múltban történt. Eközben pedig beszennyezed a jelen pillanatot, és számtalan lehetőségtől zárod el magadat. Legtöbbször a jövődet is megfertőzöd olyan ítéletekkel átszőtt, beszilárdított és elavult nézőpontokkal, amik szintén múltbéli eseményen alapulnak. 

Minden pillanat új és egyedi, hiszen előtte még soha sem történt meg.Ahhoz, hogy felszínre hozd azt, ami a jelen pillanatban neked működik, hajlandónak kell lenned túllépni az elméd határain, és meg kell nyílnod az Univerzum határtalan lehetőségei előtt. Ami azt jelenti, hogy nem a régi, önkorlátozó elképzelések és nézőpontok fogják meghatározni a létezésedet, és ezzel felfedezheted, hogy mi más is lehetséges itt, amit még fontolóra sem vettél.

Amikor fix nézőpontból működsz, akkor belekerülsz egy önmagát beteljesítő jóslatba, mert elhiszed a történetedet, és nem veszel tudomást azokról az információkról, amelyek ellentmondanak az elképzelésednek. Az egész olyan mintha mindig szemellenzőt viselnél, és csak olyan igazolásokat gyűjtenél, amelyek alátámasztják a történetedet, és nem vennéd észre azokat, amik mást sugallnak.

Ismerd el, hogy te teremtetted az összes történeted a nézőpontjaiddal tarkítva. Miután ezt megteszed, még több nézőpont fog felbukkanni, ami útjába áll annak, hogy az adott helyzet megváltozzon. Ha feljönnek az újabb nézőpontok, akkor az első eszköz a: Kihez tartozik ez? Ez az enyém, vagy valaki/valami másé? Az esetek 99%-ban nem a tied. Tehát a tudatosságot csatolva vissza a feladónak.

A második eszköz: vedd az adott történetet/helyzetet, és írd le az összes nézőpontodat róla, majd használd az összes nézőpontnál az érdekes nézőpont, van egy ilyen nézőpontom. Nincs helyes vagy helytelen nézőpont, csak nézőpont van, állj neki most és csináld, egészen addig, amíg könnyedséget nem érzel, és már nem jelent semmit számodra. Ez az a tér ahol nem vagy ellenállásban, nem reagálsz rá, nem értesz egyet valamivel vagy hangolódsz rá. És ez az a hely ahol mindig önmagad lehetsz.

Alakítsd ki magadnak azt a teret, melyben hiteles lehetsz

Használd az eszközöket

Ha van olyan helyzet vagy körülmény az életedben, amit nem szeretsz, azzal az ellenállásod növeled. Amikor elutasítasz vagy ellenállsz valaminek, még több energiával töltöd fel, hiszen mindig azon rágódsz, mennyire utálod, vagy azt kívánod, bárcsak másképp lenne. 

Ezzel folyamatosan újrateremted a helyzetet az elmédben, és kis idő múlva már nem is tudsz másra gondolni. Ha egész egyszerűen elismered, hogy te teremtetted, és most mi más lehetséges, akkor a helyzet elveszíti az erejét feletted, tehát eltűnik a probléma aspektusa. 

Ha tudatosítod magadban, hogy mi van, anélkül, hogy ítélkeznél felette, vagy önmagad felett, felébreszted a benne rejlő tudatosságot. Korlátlanok a lehetőségeid, és ha hajlandó vagy tovább kutakodni önmagadban és gyakorolni azt, ami neked működik, még több és még mélyebb részletét fedezed fel az életednek és önmagad nagyszerűségének. 

Semmi és senki sem szabhat határt annak, hogy mennyire sugárzó, eleven, és boldog vagy - ha csak Te magad nem járulsz hozzá!Nem azt mondom, hogy tettesd magad boldognak, ha nem vagy, hanem nézz rá arra, hogy mi vagy ki van mögötte. Alakítsd ki magadnak azt a teret, melyben hiteles lehetsz, és mindig jó lesz a közérzeted. 

Ez arról szól, hogy eleven, nyílt, és ami legfontosabb önmagad vagy. Minden pillanat életed legfontosabb pillanata, ez is, tehát kezd el használni a kérdéseket, és fedezd fel azt, ami neked a boldogság.

Kérdések, amivel elkezdheted: Mi ez? Mit tehetek vele? Meg tudom-e változtatni? Hogyan tudom megváltoztatni? Mi az, ami valóban lehetséges itt? Milyen választásaim vannak itt? Milyen hozzájárulás lehetek, és milyen hozzájárulást fogadhatnék itt? Mi más is lehetséges?

Ahogyan ma választasz, úgy teremtesz

Használd az eszközöket

Amint vetsz, úgy aratsz. = Ahogyan ma választasz, úgy teremtesz. Amikor eldöntöd, hogy ezt kell csinálnom, akkor egy olyan korlátozással állítod szembe magad, amin nem tudsz túllépni. Minden, amiről eldöntöd, hogy helyes csinálnod, vagy jó lesz, ha megteszed, az nagyobb korlátozás, mint amiről eldöntöd, hogy helytelen vagy rossz. Mindig van más lehetőség, ha a döntés helyett választásból működsz. Kétféle választás van, a kicsi és a nagy választás. A kis választás ez: Munkát kell találnom, hogy legyen pénzem. A nagy választás: Mi lehetek, és mit tehetek, hogy könnyedén áramoljanak felém a pénzteremtési lehetőségek?

Legtöbb esetben csakis annyit teremtesz, hogy A-ból B-be, azaz a következő eseményhez eljuss. Hiszen ez a valóság abból a nézőpontból működik, hogy csak kemény munkával lehet pénzt teremteni. Ezzel a bevett nézőponttal nem fogsz teremteni bőséggel teli, és lehetőséggel teli jövőt és valódi választásokat. Mi van, ha más is lehetséges a fix nézőpontokon túl? Mire vagy képes, amire senki más, amit még soha nem választottál? Amit ma választasz, az meghatározza azt a jövőt, amit elérhetsz, hiszen az Univerzumnak van ideje újrarendezni magát, hogy összehangolódjon a választásoddal.

Milyen definíciókat használsz, annak igazolására, hogy nem tudsz teremteni a jelenlegi valóságodon túl? Mit definiálsz teremtésként, ami nem az? A teremtés az nem az, amit akként definiálsz, hogy "csinálom a dolgokat". A teremtés az a kérdés, választás, lehetőség, és hozzájárulás. Mindig az életed teremtésén legyen a fókuszod, és ne azon, hogy hogyan éled túl a napjaidat. Amikor kérdést teszel fel, akkor az ajtót nyit számodra az Univerzum hozzájárulására. 

Tehát kérdezel, és nem keresed a válaszokat. Ha válaszokat keresel, akkor azt nézed, hogy hogyan tudod korlátozni az életedet. Hagyd abba, hogy ki akarod találni a helyes választ! Hagyd abba azt is, hogy igazolod, mit miért nem csinálsz, ahelyett, hogy azt választanád, amit ma megtehetsz. Mi az, ami ma működik nekem? 

Azokból a fix nézőpontokból, amikkel rendelkezel, hogy mit nem tehetsz meg, nem tudsz aktualizálni. Milyen nézőpontokkal állítod meg magad, hogy soha ne aktualizálódjanak a választásaid, amivel igazolod, hogy nem tudsz teremteni? Amikor azt nézed, hogy csak két lehetőség áll rendelkezésedre, vagy ez, vagy az, tehát az egyik jobb, mint a másik akkor a vagy-vagy Univerzumból működsz. 

Ilyenkor sem az egyik sem a másik nem jön össze, és ahelyett, hogy azt néznéd, hogy választhatom mindkettőt is, sőt még ennél többet is, rosszá teszed magad, és igazolod, hogy nem tudsz teremteni. Hajlandó lennél-e a beindítás, a teremtés, és az aktualizáció forrása lenni, ahelyett hogy ítélkezel magad felett? Az akként létezést keresd, a csinálás helyett. A csinálás az nem teremtés. 

Mi lehetek, és mit tehetek, hogy ez teljes könnyedséggel aktualizálódjon? Válassz, tegyél fel kérdést, hogy hogyan tudod aktualizálni, és milyen lehetőségeid vannak itt, amire még nem gondoltál. 

A választás lehetőségeket hoz létre, a kérdés pedig valaminek az aktualizációja, amit nem vagy hajlandó meglátni. Amikor a lehetőséget keresed, akkor valami nagyszerűbbet tudsz létrehozni. Mi lehetek és mit tehetek, hogy mindig megkapjam amit szeretnék? 

Elköteleződés önmagadhoz

Használd az eszközöket

Minden egyes napon elköteleződöm amellett, hogy teljesen mindegy mi történik aznap, a fókuszomat csakis azon az energián tartom, hogy mi az, ami hozzájárulás nekem ma, és mi az, ami működni fog nekem itt és most. Mindehhez először is önmagamhoz kellett fordulnom, hogy tudjam mi is az, amit igazából szeretnék. Amikor önmagamért választok az azt jelenti, hogy valójában elfoglalok minden teret, elcsendesedek és ránézek arra, hogy én mit szeretnék teremteni. Miként teremteném ma önmagamat? Mi az, ami ma elérhető számomra ma, amit eddig fontolóra sem vettem? 

Kérdéseket feltenni és aztán befogadni a hozzájárulást. Amikor elköteleződsz önmagad mellett, és önmagadért választasz, akkor az első lépés, amit elkell ismerned, hogy minden, ami van, az életedben az miattad van. Vannak persze mások is, akik ehhez hozzájárulnak, de te választasz igazából mindent. Milyen lehetőségek érhetőek el ma, amit eddig soha nem kértél?

Milyen ítélettel rendelkezel önmagadról, amikor nem a saját nagyszerűségedet választod, hanem azt, hogy ugyanolyan legyél, mint mindenki más, hogy mindent jól/helyesen csinálj, ne lógj ki a sorból, így a trauma/dráma jelenlétét biztosítod minden nap az életedben, hogy szórakoztatni tudd magadat. Amikor eldöntöd, hogy bármit/bárkit fontosabbá teszel önmagadnál, az mindig kontrollálni fog téged. Mi a jó neked ebben? Mi kellene ahhoz, hogy ma tiszta lappal kezdj? Mi kellene ahhoz, hogy ma elengedj és elpusztíts mindent, amiről eldöntötted, hogy fontos neked, azt is, amiről eldöntötted, hogy nem az, és azt is, ahogyan eddig építetted eddig az életedet?

Nézz rá arra, hogy hol nem vagy boldog a választásaiddal, hogy mi az a terület, ahova a fókuszod helyezed, és nem igazán tudod, hogy mit tegyél, csak keresed a következő lépést, ahelyett, hogy megkérdeznéd magadtól, hogy mi az, ami könnyű neked, mi az, ami működne neked, mi az, ami bulis lenne neked. Mi lehetsz, és mit tehetsz másként, ami megváltoztatná mindezt? Ne várj semmire és senkire, hogy bebizonyítsák, hogy érdemes vagy, értékes vagy, és ha ezzel majd rendelkezel, akkor végre beletudsz, lépni a saját zsenialitásodba. 

Amikor önmagadért választasz, még mindig lehetsz nagylelkű, és ott lehetsz másoknak, de ami a legfontosabb, hogy mindezt úgy teszed, hogy bevonod magadat is a választásaidba.Neked kell meghoznod azt a választást, hogy bármi is kelljen hozzá, bármilyen nehéz döntést is kell meghoznod, mindegy, hogy kit kell elveszítened, mit kell megváltoztatnod vagy elengedned ahhoz, hogy könnyed és örömteli életet élj. Most van itt az idő, hogy önmagadért teremts. 

Mi az, ami lehetséges itt, amit soha nem gondoltam lehetségesnek, amit ha most választanék, megmutatkozna, hogy mi a következő lépés? Minden nézőpont, ami ott van a fejedben a fentiekkel kapcsolatosan, amire nem vagy hajlandó érdekes nézőpontként rátekinteni azt hajlandó lennél-e elpusztítani és nem teremtetté tenni most?

Ne próbáld meg soha belegyömöszölni magad mások felkínált dobozába

Használd az eszközöket

Nem lehet rosszkor rossz helyen lenni. Mindig ott vagy, ahol dolgod van, és amit választottál. Mindig azokkal, akikkel dolgod van, és akiket választottál. Lehet, hogy gyönyörű lesz, lehet, hogy néha kényelmetlen, de ez az életed. És ennél se szebb, se jobb, se izgalmasabb nem történhetne Veled! Ha valóban te teremtenéd az életedet, akkor mit választanál, itt és most?

Minden választásod mögött te magad vagy, amikor más miatt választasz, hogy beleférj az általa rád formázott dobozba akkor is. Ha felismered, hogy ez a választás mögött, a megfelelés energiája dominált, egész egyszerűen csak ismerd el, és máris megváltoztathatod. Ismerd el, hogy a te valóságod más, mint ez a valóság. Amikor a nehézségek és a kényelmetlenségek jelennek meg, az azért van, mert nem a te valóságod. Mi az, ami neked működik? Mi az, ami csakis neked működik és másnak nem?

Ne próbáld meg soha belegyömöszölni magad mások felkínált dobozába. Hidd el sosem lesz akkora, amiben kényelmesen elférnél. Hajlandó lennél-e elpusztítani és nem teremtetté tenni most, minden kivetítést, elvárást, ítéletet, visszautasítást, nézőpontot, amit másoktól bevettél, és visszaküldeni a feladónak? Bízz magadban, bízz a tudásodban, és bízz az univerzumban. Bármilyen választásnál tedd fel a kérdést: Most van itt az idő, hogy válasszam? Az a feladatod itt és most, hogy megteremts a számodra legfenomenálisabb életet. 

Kövesd az energiát, azt, ami neked könnyű, örömteli, ami csak neked működik, és egész egyszerűen csak létezz és teremts. Nem kell mindent tudnod, nem kell tervrajz hozzá, és nem kell helyesen és mindent jól csinálnod. 

Hagyd abba a jelen beszilárdítását, hogy most csak ezt csinálhatod, csak ebben a kapcsolatban lehetsz, hogy csakis ennyi lehetséges számodra, hiszen ezzel nem invitálod a lehetőségeket az életedben, hanem távol tartod. 

Mi más is lehetséges számodra ma, amiről sosem hitted, hogy megkaphatod, ha te választod, aminek ha megengednéd a lehetőségét, máris aktualizálódna? Ha bármit megkaphatnál, most mit választanál? A te valóságod, a lehetőségek valósága, ami túl van ezen a valóságon. Válaszd!

Vágyak

Használd az eszközöket

Vágyak.. Nem akkor és nem úgy, de valamilyen formában megkapjuk. Egyszer csak ott van. Néha olyan késve, hogy nem is emlékszünk rá, hogy ez a mi vágyunk volt valaha. Maga a vágy ugyanis - " a szükség" a "kell!", az "akarom!" - késlelteti a megvalósulást. Amikor elengeded, megérkezik. 

Ez az egyik nagy titka.

"Uralod, ha elengeded, Eléred, ha nem kergeted, Tiéd, ha már nem akarod, Megtalál, ha nem kutatod" (K.J)

A vágy szinonimája ebben a valóságban az akarom, különböző alakú szavak, és mégis azonos a jelentéstartalommal bírnak. Az "ezt akarom" azt jelenti, hogy hiányom van belőle. A "szükségem van rá" pedig a nem elég érzés energiája, vagy azért mert még nem kaptad meg, vagy, mert jelen van, de ragaszkodsz hozzá, mert attól tartasz, hogy elveszíted.

Mindenhol ahol a szükség energiáját mozgatod, és nem vagy elégedett azt pontosan te magad hozod létre a gondolataiddal, érzelmeiddel, a ki és a ki nem mondott szavaiddal. Te teremted azt, ami történik veled. Hogyan kerülhetnéd meg a szükség energiáját, hogy valami nagyszerűbbet teremts? Hajlandó lennél-e egész egyszerűen választani, amit szeretnél, majd elengedni az akarást, és megengedni az Univerzumnak, hogy hozzájárulás legyen csupán csak azért, hogy végre aktualizálódjon?

Az első lépés, hogy megkapd, amit szeretnél az az, hogy törlöd a szótáradból a fenti szavakat, választod, amit szeretnél magadnak, bármi legyen is az, és kéred az Univerzum hozzájárulását. Univerzum megkaphatnám .....? 

Mi más lehetek, mi mást tehetek ma, ahol megkapom, amit kérek, ahol megkapom azt, amit valóban szeretnék? Ha más valóságot szeretnél teremteni, mint ami eddig volt, akkor hajlandónak kell lenned bárminek lenni, és bármit megtenni. A második lépés pedig az, hogy abba hagyod a következtetés energiájának a használatát, és kérdéseket teszel fel a lehetőségek megteremtésére. 

Választás, kérdés, lehetőség és hozzájárulás, amivel teremtesz és aktualizálsz egy sokkal nagyszerűbb valóságot, mint amit bármikor is eltudtál, volna képzelni magadnak - az akarásoddal és a szükség energiájával csakis akadályozod. 

Mennyi energiát használsz arra, hogy megteremtsd a hiányt, amivel önmagadon kívülre tolod a vágyaidat, és soha nem engeded be önmagadba, amit csakis azért választasz, hogy az általad kikövetkeztetett helyes, megfelelő eredményt kapd meg?

Változás

Használd az eszközöket

Vannak változások, melyek a felszínen kényelmetlennek tűnnek, de aztán hamarosan rádöbbensz, hogy csak helyet hoztak létre ahhoz, hogy valami új tudjon megjelenni. Ahelyett, hogy a napjaidat panaszkodással töltenéd, hogy nem ezt kérted, nem így kérted, fókuszálj arra a lehetőségre, hogy már itt van ajtóban az a változás, amit kértél, ami valójában sokkal, de sokkal nagyszerűbben jelenik meg, mint ahogyan azt te definiálhatnád. 

Kéred a változást, ami meg is jelenik a valóságodba, felbukkannak lehetőségek, de te próbálod kiagyalni, definiálni, amivel el is űzöd, hiszen a definícióiddal korlátozod. 

Minden változásnál, amikor megnyílik, egy új tér köszönd meg, és ha kényelmetlen, akkor:- 

Az első: Ez az enyém vagy valaki/valami másé? Ne szerelgesd, ami nem a tiéd.

- Ez az a változás, amit kértem, és így jelenik meg?

- Milyen eszközök állnak rendelkezésemre most? 

- Mi más is lehetséges itt, amit még fontolóra sem vettem? 

- Mi a jó nekem ebben, amit nem veszek észre?

- Mi lehetek, és mit tehetek, amivel elolvaszthatom a korlátozásokat, amiket választok?

- Milyen kérdés lehetek itt, ami ezt elolvasztja?

Vedd észre, hogy minden új tér, ami megnyílik, az egy új tere az akként létezésednek, amit mindig szerettél volna magadnak, tehát ne definiáld. Egész egyszerűen csak választanod kell, hogy az a változás legyél, amire mindig is vágytál kerül, amibe kerül. 

Követeld meg, hogy mindegy mennyire kényelmetlen is, akkor is kijövök a másik oldalon egy nagyszerűbb egy erősebb személyként. Ha rádöbbensz arra, hogy jé, a kényelmetlent is tudod kezelni akkor bármi mást is tudsz kezelni ami, feljön.

Nem kell minden változáshoz ismerned az utat, és megszerelned sem kell mindent, ami az utadba kerül. Ha mindig mindent definiálsz és megpróbálod kitalálni, hogy mi a helyes megfelelő, akkor sosem fogsz elindulni, hogy egy másfajta valóságot teremthess. A kényelmetlenség nem valós, a könnyesség az. 

Kérd a könnyedséget. Milyen ezen a valóságon túli valóságot teremthetnél, ha nem állnál meg minden kényelmetlenségnél, hanem egész egyszerűen csak elkezdenél további két lépést megtenni most? 

Idézd fel azt az energiát ami korábban boldoggá tett

Használd az eszközöket

Idézd fel azt az energiát, ami korábban boldoggá tett téged, és állj bele abba az éberségbe. Ha megengeded ennek az éberségnek, hogy könnyű legyen neked minden, ami számodra valójában igaz, tehát ami azt az energiát megtestesíti, és elismered, hogy ezzel a képességgel mindenki rendelkezik, tehát megvan a választásuk, hogy akár boldogok is lehetnek, de választhatják azt is, hogy inkább nem boldogok, akkor fogod elkezdeni a másságodat előtérbe helyezni. 

Ez egy hatalmas ajándék, mert nem kell boldoggá tenned a másikat, hiszen rájössz arra, hogy az ő választása, hogy nem boldog, és őrültség lenne tőled az, hogy feltétlenül boldoggá akarod tenni őt, mert meg van a választása, még akkor is, ha te erőlködsz az ő boldogságán. Ez az invitálás, hogy az legyél mindig, ami te vagy, és, hogy rendelkezz és létezz akként az ajándékként, ami egy teljesen másfajta világot aktualizál. 

Mindig addig megyek, ameddig csak tudok, élvezem is ezt az utazást, és nem vagyok hajlandó visszafogni magam, bárki más nézőpontja miatt, vagy esetleg amiatt az elképzelés miatt, hogy ha, nem fogom vissza magam, akkor mások nem tudnak velem jönni. 

Mindenki előtt ott a lehetőség, hogy az örömöt, a könnyedséget válassza vagy a szomorúság és nehézség falai mögé rejtőzzön. Mi az, amiként én létezhetek, amit én tehetek ma, ami annyira túlmegy ezen a valóságon, hogy valóban képes leszek, boldog lenni, azzal, hogy ilyen életet élek, ami nekem a minden napi örömforrásom? 

A helyzet az, hogy neked is meg van a képességed erre, a kérdésem csak annyi, hogy meg van-e a hajlandóságod, hogy más legyél? Ha valóban az lennél, aki vagy akkor nem engednéd, hogy bárki vagy bármi kevesebbé tegyen, hanem felemelnéd a szintet mindig valami nagyszerűbbre folyamatosan újra és újra. 

Mi az a másság, ami te vagy, ami teljesen különbözik attól, mint ami korábban voltál, ami mindenki számára invitálás és hozzájárulás is egyben?

Miként szeretnéd ma teremteni önmagadat?

Használd az eszközöket

Miként szeretnéd ma teremteni önmagadat? Milyen lehetőségek érhetőek el, amiket eddig nem kértél? Hány területe van az életednek, amiről eldöntötted, hogy neked kényelmes? 

Lehet, hogy van elég pénzed, kifizetni a számláidat vagy van egy kapcsolatod, ami valamivel, jobb, mint az előzőek voltak, mi az, amiről eldöntötted, hogy rendben vagy vele, ahelyett hogy kérdéseket tennél fel, mi egyéb lehetséges neked ma, amit eddig fontolóra sem vettél? 

Nem dönteni, beszilárdítani, hanem kérdéseket feltenni és aztán befogadni a hozzájárulást. Hányszor teszel fel úgy kérdést, ami tényleg nyílt ahol nem egy eredményt keresel?

Hajlandó lennél-e elpusztítani és nem teremtetté tenni mindent ahol eldöntötted, hogy megtudod jósolni a jövőt és keresed az eredményt? Mi egyéb lehetséges, amit még nem kértél? 

Mi egyéb lehetséges, amit nem engedtél, hogy megjelenjen? Milyen gyakran van olyan, hogy csak akkor engeded meg magadnak, hogy megjelenjen, ha más is egyetért veled? 

Hányszor van, hogy valamit csak azért választasz, hogy harcolhass valaki ellen vagy bebizonyíthass valamit? 

Mi lenne, ha csak választanád azt, ami a nagyszerűbb lehetőséget teremt neked az életed minden területén? 

Mi az, ami értékes neked? Mi az, amivel törődsz, mi az, amit nem természetes, hanem tényleg érdekel? Tudod-e, hogy mi az, ami számodra értékes? A választásaid ezeket teremtik-e mint lehetőségeket?

Mi az amit elkerülsz?

Használd az eszközöket

Mi lenne, ha csak ma egy pillanatra hajlandó lennél befogadni, az összes kapacitásodat és minden nagyszerűségedet, amid van, úgy ahogy vagy most. Nem máskor, nem akkor, ha majd ennyi idős leszel, vagy még ennyit tanultál vagy annyi pénzzel rendelkezel amennyit gondoltál magadnak, vagy meglesz a vágyott kapcsolatod. 

Mi lenne, ha hajlandó lennél elismerni az összes kapacitásodat, ami, vagy és amid van itt és most ezt meg is teszed? Ha végigpásztázod az életedet, hány százalékát használod ma a kapacitásodnak? Legtöbb esetben 2%. Mi lenne, ha ezt ma 20 %-al megemelnéd, majd jöhet az 50% is.Képzeld el, hogy mit tudnál teremteni magadért, ha ezt megteszed, és mi van akkor, ha ez csak a kezdet? Mi más lehetséges ma, amit eddig még sosem kértél? Mire/kire vársz, hogy elkezd teremteni azt az életet, amit mindig is szerettél volna magadnak? 

Esetleg arra, hogy 70, 80 éves legyél, és akkor elmondhatod, hogy bárcsak megtettem volna. Nem az a lényeg, hogy eddig mi volt, hanem az, ami ma van. Mi az, amit ma választhatsz, hogy közelebb kerülj ahhoz a létezéshez, amit mindig is szerettél volna magadnak.

Nézz rá ma azon területekre ahol azt mondtad, hogy bárcsak megtettem volna, vagy bárcsak az enyém lehetne, és tedd fel a kérdést, hogy mi lehetek, és mit tehetek, hogy ezt most aktualizáljam? Most nem, de majd legközelebb megteszem, elvégzem, választom, ha meglesz a pénzem. Hány dolgot tettél magadon kívül, azzal a nézőponttal, hogy majd egy napon választod? 

Ez mindig a jövőben van, és soha nem a jelenben. Mi az, amit eddig elkerültél kérni, hogy az életed része legyen, de mindig a jövőbe helyezted ahelyett, hogy a jelenben rendelkeznél vele? 

Mi az, amit ma kérhetsz, ami hozzájárul annak az életnek a megteremtéséhez, amire mindig is áhítozol? Válaszd, hogy beleállsz, kérd, és hidd el, hogy sokkal nagyszerűbben fog aktualizálódni, mint ahogyan gondoltad. 

Nem vagy kevesebb és szabad többet kérned. Tedd meg ma csakis önmagadért! 

Hol döntötted el, hogy az életednek nehézségekkel telinek kell lenni?

Használd az eszközöket

A nézőpontjainkkal teremtjük a valóságunkat. Amikor mindenre és bármire is érdekes nézőpontként tekintünk, nem csak mi, de a körülményeink is megváltoznak. Amíg nem változtatjuk meg a kőbevésett nézőpontokat, az eladósodásról, a munkáról, az üzletről, a partnereinkről, a körülöttünk hemzsegő hiénákról, addig le/beragadunk, és ugyanazon eseményeket, helyzeteket teremtjük, különböző csomagolásban.

Van egy éberséged, hogy nem vagy a helyeden, legyen ez bármely területe az életednek, és ha nem cselekszel, akkor kapsz egy kis kavicsot figyelmeztetésképpen. Ha ezeket a kis kavicsokat nem veszed figyelembe, akkor kapod a téglát a fejedre. Ha még ez sem volt elég erős ahhoz, hogy másként tegyél, létezz és válassz, akkor szétzúz egy kősziklával. 

Ha elég őszinte vagy magadhoz, akkor éber lehetsz arra, hol nem vetted észre a figyelmeztető jeleket. És akkor még van képed azt mondani: Miért pont én?... Hol nem vagy kíméletlenül őszinte magadhoz?Nagyon sok esetben csinálod azt, hogy vársz, foggal-körömmel ragaszkodsz helyzetekhez, emberekhez egészen addig, amíg már annyira elviselhetetlen a fájdalom, a nehézség, a kényelmetlenség, hogy szinte lehetetlen benne maradnod, így nem marad más hátra, kilépsz belőle. 

Ahelyett, hogy a legelső éberségedet követően azt mondanád, hogy ebben a kapcsolatban, üzletben, munkában, nincs már annyi hozzájárulás egyik fél részéről sem, - megtettem mindent érte, de már nem teremt többet -, ezért megválok tőle, és mást választok. Ha nem választasz, semmi sem változhat. 

Hány olyan terület van az életedben, amit nem engedsz el, amit ha most megtennél sokkal boldogabb és örömtelibb életet adna?Ha hajlandó vagy feltenni ezt a kérdést, hogy mikor van itt az idő, hogy elengedj valamit, lehet, hogy pont most van itt az idő, hogy néhány nézőpontot is elengedj, és előfordulhat az is, hogy ezzel elengeded a hazugságaidat is, amiről azt gondolod, hogy minden a tiéd. Kihez tartozik ez? 

Mindenféle beragadt energiára, gondolatra, érzelemre, és ha nem a tiéd, akkor ne vergődj vele, küldd vissza a feladónak. El kell engedned minden trutyit a múltból ahhoz, hogy valami nagyszerűbb jöjjön be a jövőben. Milyen nagyszerű jövőt kerülsz el azzal az összes hozzád ragasztott, féltve őrzött trutyival amit nap, mint nap halmozol?

Saját valóságod megteremtése

Használd az eszközöket

Hajlandó lennél-e arra, hogy minden nap a saját valóságodat teremtsd, ahelyett, hogy mindenki másét elszenvednéd? 

Mennyire teszed magadévá ennek a valóságnak a működését, hogy csakis nehézségek árán lehet létezni? 

Nézz rá egy pár helyzetre az életedben, amikor úgy érezted, hogy a dolgok nem működnek körülötted, nem tudnak jóra fordulni, és egyszer csak valami csoda folytán még nagyszerűbben alakult, mint gondoltad volna. Mi lenne, ha elismernéd, és választanád azt, hogy mi igaz számodra, és eszerint cselekszel?

Ha felismered azt, hogy a nézőpontod teremti a valóságodat, amikor az a nézőpontod, hogy minden napodat könnyedséggel tudod teremteni, akkor ez meg fog mutatkozni a világodban. Ezzel olyan végtelen békét és szabadságot teremthetsz a világodba, ami senki másnak nincs meg. 

Képzeld el, hogy az Univerzum mindig és mindenben támogat, és olyan választásaid valamint teremtéseid lehetnek, amiről mások nem is tudják, hogy létezik. Mi kellene ahhoz, hogy megengedd magadnak ezt a könnyedséget, ahelyett, hogy a világ szenvedését magadra vennéd? 

Választhatod és kérheted nap, mint nap a könnyedséged, azt, hogy rendben legyél, választhatod az Univerzum hozzájárulását, választhatod, a gyengédebb, szebb valóságot. Ha most megköveteled magadtól, hogy választod, a könnyedebb teret, ami másoknak nincs meg, és megengeded magadnak az örömteliséget, akkor az mindig ott lesz neked. 

Pontosan tudod, hogy ez a valóság szerint aggódnod kéne dolgok miatt, de nem teszed, mert tudod, hogy az Univerzum mindenben támogat, és bármilyen helyzet is van jelen most a világodban, mi más lehetséges, hogy könnyedségem legyen ezzel, kérdéssel már meg is változtatod azt. 

Mi lenne, ha megengednéd, hogy az Univerzum támogasson és hozzájárulás legyen neked? Mi lenne, ha elfogadnád az Univerzum támogatást nyújtó kezét? 

Amikor hajlandó vagy átadni magad az Univerzum hatalmának végtelen mennyiségű csodában lehet részed. Az energia mindig oda áramlik, ahova a fókuszodat irányítod. Ha te vagy az életed vezetője, rendezője, hogyan nézne ki az a film, amit létrehozol az elkövetkező két évben?Ha nem az eddigi érzéseid alapján választanál, milyen energiák jelenhetnének...

Kapcsolataid

2020.10.21

Hány olyan kapcsolat van jelen az életedben, aminek nincs létjogosultsága, nem hozzájárulások már számodra, te mégis fenntartod őket? Nézz rá arra, hogy mi van mögötte, hiszen ha még ott léteznek, akkor az a te választásod, hogy ott legyenek. Hajlandó lennél-e elismerni, hogy te választod, hogy jelen legyenek az életedben, és hálás lenni értük?

Az Access Consciousness® egyik eszköze a mantra*, amivel bármit létrehozhatsz és megteremthetsz az életedben. Te magad vagy az, aki bármit beinvitál és megteremt a valóságodban. Hajlandó lennél-e elengedni, és semmissé tenni az összes nézőpontodat, ítéletedet, kivetítésedet, elvárásodat, elkülönülésedet azzal kapcsolatosan, hogy milyennek kellene...

Hányszor vársz arra, hogy valaki megmutassa neked, hogy milyen nagyszerű vagy, hogy fontos vagy, hogy szerethető vagy, hogy szükség van rád, mielőtt még te hajlandó lennél elköteleződni önmagad mellett?

Mi az, amit te tudsz, vagy letagadod, hogy tudod?Ez az ahol kinyírod a teremtésedet és az életedet. Amikor úgy teszel, hogy én nem vagyok erős, nem vagyok képes megváltoztatni dolgokat, nem vagyok képes megteremteni azt az életet, amire vágyom. Ha ezt az összes okot és igazolást magad elé teszed, hogy én erre nem vagyok képes, nézz rá erre:

A választásod mindig az első része a teremtésnek. Mi lenne, ha a szeptember lenne az új január? Milyen választásokat hozhatnál meg most, az éved teremtésével kapcsolatban, milyen jövőt szeretnél látni, és birtokolni 10 év múlva? Mi az energiája annak az életnek, amit szeretnél? Vedd az életednek 10 év múlva az energiáját, és most az elkövetkező 3-5...

A választás teremt. a nem választás is választás! Mindig, amikor választasz, valamit teremtesz. Nincs jó és rossz választás, csak választás van! Mindenhol ahol visszamész a múltba egy bizonyos szituáció miatt, és megnézed, hogy mit kellett volna választanod akkor, mi a rossz benne, mi lett volna a helyesebb, megállítod magad a teremtésben. Csak...

Ha kéred, hogy többet érzékelj, többet fogsz érzékelni, ha kéred, hogy többet fogadj be, többet fogsz befogadni, ha kéred, hogy többet tudj, többet fogsz tudni, ha kéred, hogy több legyél, akkor több leszel, ha kéred a több tudatosságot, akkor több tudatosságot, és több éberséget fogsz kapni. Ez ennyire egyszerű.

Hány nézőpontod van arról, hogy hogyan kell megjelenned, hogy kell kinézned, mit kell mondanod, hogy a környezeted visszajelzése megfelelő legyen számodra? Mindenhol ahol visszautasítod az embereknek a visszajelzését, és ha csak akkor jó, ha neked megfelelő a visszajelzés azzal korlátozod az életedet, és a teremtéseidet. Ha mindig jól akarod...